IMPRO 2017 - felhívás

A Magyar Szín-Játékos Szövetség 2017. január- február-március hónapokra ismét meghirdeti a FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK (IMPROFESZKO) Lengyel Pál emlékére improvizációs fesztivált.

 

RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉSI LAP:

http://sj52.szinhaz.org/Feling_impro_feszt_2017_JAN_28.htm

A regionális fordulókat – ahogy ez eddig is történt - a helyi csoport, művelődési intézmény/ hirdeti meg és bonyolítja le szövetségünkkel együttműködésben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is a farsang idejére hirdetjük meg e nemes versengést. Jelentkezni négyfős (tetszés szerinti fantázianéven szereplő) csoportokkal lehet a regionális fordulókat szervező intézményeknél, szervezőknél (a már meglévő helyszíneket lásd a cikk alján!). A csapatok egy-egy fordulóban 4-5 különböző improvizációs feladatot kapnak a Maestrotól. Az egyes feladatokra való felkészülésre általában 5-10 perc áll rendelkezésre. A játékidő az esetek többségében 3-3 perc. A produkciókat 3 tagú zsűri pontozza.

A játékvezető (MAESTRO) a helyszínen teszi közzé a játékszabályokat és a feladatokat.

Az egyes feladatokat a zsűri pontozással értékeli, majd ennek alapján alakul ki a végső sorrend.

Díjazás:
1. díj: Arlecchino díj
2. díj: Pulcinella díj
3. díj: Brighella díj
4. Különdíjak a zsűri döntése szerint

Amit teljesíteni kell:
4-5 különböző improvizációs feladat

Felkészülési idő: 5-10 perc
Játékidő: 3 perc

Maestro: (a szervező hívja meg, tiszteletdíját az MSZ-JSZ biztosítja)
Zsűri: (a szervező hívja meg, 2 zsűritag tiszteletdíját az MSZ-JSZ biztosítja)

Jelentkezési feltételek:
- 4 fős csapatok (tetszőleges fantázianévvel) jelentkezhetnek – nem csak színjátszóknak lehet nevezi és nem csak MSz-JSz tagoknak!
- A kitöltött jelentkezési lap, melynek elküldési határideje 2017. január 20. péntek; a regionális fordulókra a meghirdető által megadott e mail-, illetve postacímre kell majd jelentkezni (a regionális fordulókat rendező szervezetek visszajelzése után tudjuk közzétenni a ezeket a címeket - lásd a cikk alján!).
- A csapatok – a számukra legkedvezőbb megközelítési lehetőség szerint - bármelyik regionális fordulón indulhatnak.

Pest megyei  regionális forduló Gödöllőn, 2017. február 4-én, szombaton de. 10 órakor lesz a Művészetek Házában a Clubszínház szervezésében
Kontakt: Clubszínház, Gödöllő, Halász Tibor, e mail: clubszinhazmail@gmail.com, 0630 3840199

Az országos döntő szintén Gödöllőn, 2017. március 18-án, szombaton de. 10 órakor lesz a Művészetek Házában a Clubszínház szervezésében
Kontakt: Clubszínház, Gödöllő, Halász Tibor, e mail: clubszinhazmail@gmail.com, 0630 3840199

 

Általános információ, érdeklődés: Regős János – e mail: jjregos@gmail.com

A döntő helyezettjei az EMMI támogatás jóvoltából pénzjutalomban részesülnek:

I. Arlechino díj: 150 000 Ft.
II. Brighella díj: 100 000 Ft.
III. Pulcinella díj: 50 000 Ft.


Kérjük, hogy az IMPRO fesztivál valamennyi nyilvánosságra kerülő anyagán tüntessétek fel az EMMI és az MSZJSZ logóját a támogatók között.

Az Impro Fesztivál alatt a Magyar Szín-Játékos Szövetség lehetőséget kínál arra, hogy tagjai számát bővítse és kéri a jelenlegi tagokat, az éves tagdíj befizetésére, ami társulatonként 6.000 Ft. A tagdíj biztosítja a csoportok számára a részvételi lehetőséget a szövetség programjain, fesztiváljain (általában térítésmentesen), a szakmai munkához való segítséget (szövegkönyvek elérhetőségét, szakemberek elérhetőségtét, képzések elérhetőségét, szakmai médiákkal való kapcsolatot, nemzetközi fesztiválokra való kijutás segítését, a társulatok marketingjének növelését).

Sikeres imprózást, és előtte Boldog Karácsonyt és Új Esztendőt kívánok mindenkinek!

Az elnökség nevében:
Regős János
elnök
Magyar Szín-Játékos Szövetség

A felhívás és a JELENTKEZÉSI LAP letölhető ITT.

IMPRO 2017: regionális szervezők, már meglévő helyszínek, időpontok, címek:

Békéscsaba: 2016. jan. 28. szombat - 11 órától
Helye: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ
Maestro: Formanek Csaba
Kontakt: Steinwender József, e mail: steinwender.jozsef@gmail.com  

Vasvár: 2017.02.18. szombat a Nagy Gáspár Kult. Központban
Kontakt: Gergye Rezső, e amil: regergye@ngkk.hu

Nyíregyháza:  január 22-én, szombaton 14h-kor.
Kontakt: Demarcsek Zsuzsa e mail: demarcsekzs@gmail.com

Debrecen (még nincs pontos időpont, helyszín): Lakó Zsigmond  e mail: zsigmondl@hotmail.com