A költészet ünnepére hívnak a Versmondók! (Budapest)

A Kávészünet együttes, Gerendás Péter, Galkó Balázs, az Aphonia-Sajtkukaczok, Kinizsi Ottó, Bakos-Kiss Gábor, Lutter Imre, Turczi István, Kiss László és versmondók, verszenészek invitálnak a Műcsarnokba!

Borral, verssel, zenével és fogadással, a magyar uniós elnökség alkalmából a magyar költészet gyöngyszemei mellett Európa verseitől lesz hangos a Műcsarnok április 9-én, szombaton 17.00 órától a Magyar Versmondók Egyesülete és az Első Magyar Versszínház közös költészet napi ünnepén.

Impozáns programmal és fogadással készülnek a Versmondók a Költészet Napja megünneplésére. A magyar és az Európai Unió költészetének különleges csemegéi aKávészünet együttes dalai mellett művészek és fiatal versmondók tolmácsolásában kapnak hangot. Lackfi János József Attila-díjas költő szerkesztésében színpadra kerülnek példáulJózsef Attila, az évfordulós Tóth ÁrpádMárai Sándor, Orbán Ottó és a magyar kortársakmellett többek között VillonEminescu, Dante, Monika Rinck és Shakespeare versei is. A program érdekessége, hogy az esélyegyenlőség jegyében a Budapesti Versmondó Klubnagyothalló csoportja is mond és jelel majd verset. A költészet európaiságát Turczi IstvánJózsef Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi alelnöke, a Költők Világkongresszusának harmadik alelnöke méltatja.

Fellép Bakos-Kiss Gábor színművész, előadóművészek, és az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület Uni-Klubjának együttese.

Az est második felében az Első Magyar Versszínház bemutatja Gerendás Péter és azAphonia-Sajtkukacz együttes közös lemezbemutató verskoncertjét, amelyen közreműködikGalkó Balázs színművész, és személyes video-üzenettel John Ridland, Balassi karddal kitüntetett amerikai költő, műfordító.

Az est moderátorai immár hagyományosan Kinizsi Ottó színész, a Magyar Versmondók Egyesületének kreatív alelnöke és Lutter Imre előadóművész, ügyvezető elnök lesznek. Az ünnepségen átadják az idei „Ki viszi át a Szerelmet” és a Versgondnok díjakat, a Verskultúra Lovagja kitüntető címet, valamint az Eszterházy Károly Főiskola, a Miskolci Egyetem és az Uni-Hotel Diákotthon Kortárs hangon című költészeti antológiájának díjait, hazai és határon túli magyar diákköltőknek és íróknak.

Az izgalmas műsor után a Versmondók fogadás keretében közös koccintásra invitálják az érdeklődőket. A házigazda szerepét Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke látja el, aki leleplezi a „Keltsd életre…” című kötetet, a Magyar Versmondók Egyesülete kiadásában. Köszöntőt mond Pataki András rendező, szakmai alelnök, a Forrás Színház igazgatója és Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője. Belépődíj idén sincs, ám a jelentősen megcsappant kulturális támogatások miatt a szervezők megköszönik, ha a nézők akár jelképes összegekkel is támogatják a helyszínen az egyesület és a Versszínház művészeti munkáját.

Az esten közreműködnek: Basa Bella, Bors Anikó, Császár-Bíró Lilla, Czinczky Eszter, Dobos János Tamás, Gönczy Attila, Orbán Júlia, Pécsi Marcell, Rábavölgyi Tamás, Szűcsné Baráth Zsófia és Varga Döníz.

A Magyar Versmondók Egyesülete az est előtt, 15.00 órakor tartja éves küldöttközgyűlését. Részletek: a vers.hu oldalon.

Forrás: http://sj52.szinhaz.org/